Vacsora Szöulban

Hogy miért is kezdtem annak idején beszélgetni Jerryvel. Azt hiszem a fő ok, hogy ő volt talán az egyetlen koreai férfi aki az interpals profiljára egy előnytelen fotót töltött fel és nekem ez imponált. Végre valaki aki nem akarja másnak mutatni önmagát, mint ami. A leírása sem volt hétköznapi. "Egy ember aki gyógyítani szeretne, vagy arra vár, hogy őt meggyógyítsák" Ezen sorok alatt pedig jobbnál jobb alternatív zenei videók szerepeltek. Gyerek korom óta ösztönösen viszolygok a mainstream zenéktől ezért hamar megállapítottam, hogy ezt a férfit érdemesnek találom a beszélgetésre. Beszélgetéseink úgy alakultak akár egy lavina. A kezdő mondatok igen hamar oldalas litániákká duzzadtak. És igen hamar elfogott az érzés, hogy Jerry olvas a gondolataimban. És közben a csúnyasága biztonság érzéssel töltött el.

Első találkozásom Jerryvel félig meddig homályba vész. Nagyjából vannak részletek, de az egészből foltok hiányoznak. Azt tudom, hogy a városházánál találkoztunk. Szerencsére a szöuli metró kijáratokat számok jelzik, így könnyű találkozni. Míg a pesti metrónál folyton összezavarodtam, ha valakivel találkozni kellett, de a szöuli metró szerintem csodálatos. Már, ha csak azt nézzük is, hogy itt minden megállónál van ingyenes, tiszta WC. A városháza megállót nagyon hosszúnak találtam. és ahogy sétáltam a föld alatt észre vettem, hogy vannak ott boltok is. Mint később kiderült máshol sokkal több és érdekesebb boltok vannak. Hatalmas a tömeg és át kell vergődni az embereken még ilyenkor este is.

Egy kicsit féltem találkozni Jerryvel. Akkoriban a Tindert még híréből sem ismertem. Igaz, hogy a smartphone-nal is csak akkor kezdtem ismerkedni. Azon gondolkoztam, hogy vajon megismerem e Jerryt az életben, aztán meg, hogy vajon oda találok e, és ha nem akkor haza találok e, aztán meg, hogy ha az anyám tudná, hogy egy vad idegen férfivel találkozom, biztos halálra lenne ijedve. Nem mintha én nem voltam halálra ijedve. Mert nem tudhatod, hogy mi lesz. Az illető akár lehet csaló, perverz, vagy sorozatgyilkos. Az interneten keresztül mindennek előadhatod magad. Bevillant ahogy kedves Gergely barátom azon hahotázik, hogy a beszélgető partneremnek mi a neve.
-Jerry Lee. Ez fantasztikus. Kutyám Jerry Lee! -röhög és közben majdnem megfullad egy parizeres szendvicsen. -Egy kutyával fogsz randizni. -csámcsog tovább a szendvicsén.
-De csak barát és nem fogunk randizni.
-Aha. -röhög és tejesen ignorálja a kijelentésemet. Gyakran fogott el az a kétely, hogy kedves szállásadóm I néni és Gergely barátom valamilyen kozmikus kapcsolatban áll egymással.
Mindenesetre, ha az internet dagályosságát nézzük, Jerry valóban lehetett volna egy kutya, vagy robot. De a tény, hogy egy ronda fotó van fent róla az interneten, arra engedett következtetni, hogy valós, normális személlyel van dolgom. Ha, ugyanis szép fotót tesz fel akkor próbálja rejtegetni magát és biztos valami perverz, így viszont megnyugtattam magam, hogy nem lesz semmi gond.

Első ránézésre megnyugodtam, mert valóban jól sakkoztam. Jerry valódi hús vér ember volt és a fotójával ellentétben, nem volt olyan ronda mint ahogy én azt vártam. Ő is megállapította, hogy az írásaimhoz képest az életben sokkal pozitívabb a kisugárzásom. Megjegyezte, hogy jól tettem, hogy kontaktlencsét húztam, mert a szemüvegem igen ronda és hogy jobban tenném, ha lecserélném valami divatosabbra. Az este folyamán a ruháimra is érkeztek megjegyzések, mert öregesen öltözködöm, úgy mint egy tanárnő.

Első vacsoránkat ott a Városháza környékén fogyasztottuk el. Jerry megkérdezte, hogy ettem e már Számkjapszált (삼겹살). Amire természetesen azt válaszoltam, hogy Budapesten. Nos az általam fogyasztott ételnek nem sok köze volt az eredetihez. Mint később rájöttem, hogy teljességgel hibásak az ismereteim a koreai barbecue-ról.  Ott kezdve, hogy az az étel amit én hibásan Számkjapszálnak hittem, nem is készült disznó húsból. Rögtön rájöttem, hogy ez az étel teljesen más mint én korábban fogyasztottam. Az étterem elég furcsán nézett ki. A pesti Hankuk Kwan étteremnél már megszoktam, hogy az asztal kellős közepébe van beépítve a grill. De ott gázzal melegítettek. Ezzel szemben Koreában szenet használnak. Hogy tetézzük a látványt, a plafonról furcsa vastag csövek lógtak. Úgy éreztem magam, mintha valamilyen szkiffi filmbe csöppentem volna és mintha valamilyen ipari épületben lennénk a jövőben. Mire valók azok a csövek, vajon azon keresztül táplálnak majd minket? Szemvillanás alatt megjelent a pincér, hozott szenet és rátett egy vasrácsot a grillre és lehúzta a csövet, ami mint kiderült egy füstelszívó berendezés. Roskadásig pakolta az asztalt különféle szószokkal, zöldségekkel salátákkal, meg természetesen hússal.  Jerry felpakolta a húst a rácsra mely rögtön elkezdett sercegni. Az étel isteni finom volt. Élveztem ahogy saláta levélbe és vadszezám levélbe kellet csomagolnom a husikat. Játékos volt és persze a kezemmel ehettem. Nálam a kés és villa használata csupán hét éves koromban lépett át az elméletből a gyakorlatba. A pálcika használatát is nagyjából ebben az időben tanultam. Talán ezért is volt annyira meglepő számomra étkező partnerem ügyetlensége a pálcika terén. Folyton keresztezte a pálcákat, és nem volt túl ügyes az ételek felcsippentése terén. Ez a későbbiek folyamán állandó nevetség tárgyát szolgálta. Mert milyen dolog az, hogy a külföldi ügyesebben eszik a fémpálcával, mint egy echte koreail

Jött a Szodzsu (소주) is. Jerry megkérdezte, hogy evvel vajon találkoztam e. Mondtam hogy igen.

Azt már nem részleteztem, hogy a Szodzsuval való találkozásom nem volt teljesen felhőtlen. Egy nagyon drágának találtam. Míg Koreában az átlagos ipari Szozsu filléres tétel addig Magyarországon arany árban mozog. A Szozsu teljességgel ártalmatlannak tűnt. Gergely barátommal megállapítottuk, hogy olyan mint egy felvizezett pálinka. Gyengének és ízetlennek tűnt és itatta magát. Szinte észrevétlenül ütött, akkor viszont nagyon. Én aki viszonylag jól tűröm az alkoholt és csak ritkán rúgok be és, ha az meg is történik akkor sem csinálok látványos jelenetet, azon kaptam magam, hogy bömbölök mint egy idióta. Utólag belegondolva igen kínos lehetett ez a jelenet Gergely barátomnak, meg a magyar pincérnek is. Szerencsére nagyon hamar kijózanodtam és mire a szállásunkra érkeztünk már nem volt semmi bajom a szégyenkezésen kívül. Meg is állapítottam, hogy nem is olyan vészes ez a Szodzsu. No, de másnap. Másnap az unokatestvérem vitt vissza Pécsre a piros Mercedes cabriojával. Még életemben nem volt ilyen borzalmas utam. Forgott körülöttem a világ, a fejem hasogatott. De a legrosszabb mégis a hányinger volt. Addig nem volt bajom ameddig csukva tartottam a szemem, viszont valahányszor egy percnél tovább tartottam nyitva szemem jött az érzés. Unokatestvérem kislánya természetesen nem könnyítette meg a dolgom, folyton velem játszott volna. Egész út alatt számoltam vissza a perceket és azon imádkoztam, hogy a gyomrom ne adja meg magát.-

Jerry össze vissza forgatta az üveget, majd fejjel lefelé forgatta, könyékkel bele ütött, majd lecsavarta az üveget és az ujjával kipöckölt egy kis adagot az italból. Elég látványos volt a jelenet, de tanácstalanul szemléltem, hogy ez azon kívül, hogy jól néz ki, mire jó. Jerry elmagyarázta, hogy a régi időkben káros anyagok is voltak a Szodzsuban és ilyen módon szabadultak meg tőle az emberek. Elmagyarázta, hogy a következő alkalmakkor nekem kell majd töltenem az italt neki, mert én vagyok a fiatalabb, hogy ha nem lennénk barátok, akkor el kéne fordulnom tőle ivás közben, de így nem muszáj. Az asztalon volt még Mijokkuk (미역국). Jerry elmondta, hogy ezt a levest hagyományosan a születésnaposok és a frissen szült nők szokták fogyasztani, mert elindítja a tejtermelést és segít a női test regenerálódásában. Értetlenkedtem, hogy akkor miért esszük ezt a levest. De Jerry elmondta, hogy nem tudja a pontosan, hogy mikor van a születésnapja, de valamikor ebben a hónapban és ha már ott vagyok akkor megünnepelhetnénk együtt. A Mijokkuk számomra egy kicsit ízetlen lé volt, amiben furcsa állagú zöld alga úszkált. Nem volt éppenséggel bizalom gerjesztő, de meg lehetett enni. Mindazonáltal elgondolkoztam azon, hogy mennyire rossz lehet azoknak az anyáknak akiknek minden nap Mijokkukot kell enniük.

A vacsora végére degeszre ettem magam, és nagyjából mozdulni sem tudtam. Sétáltunk egy kicsit a városháza környékén, majd elindultunk a metró állomás felé.  Majd irány Hongde (홍대).