Valóság vagy képzelet

Az első napom Szöulban kissé kótyagosra sikerült. Nem készültem fel az idő eltolódásra. Egész este forgolódtam az új ágyon a szokatlan szobában. Boldog is voltam, de közben gyötörtek a kétségek, hogy milyen lesz ez a három hónap. Vajon megtalálom majd a helyem? Mi lesz, ha nem tetszik? Találok majd barátokat. Még mindig szürreális volt a gondolat, hogy én most Szöulban vagyok. A szoba sötétjéből szemlélve akár lehettem volna akárhol a világban. És ez most valóban a valóság és nem csupán a képzeletem játéka? A percek lassan vánszorogtak. A gondolatok meg csak kavarodtak a fejemben. Nem voltam igazán ébren, de nem is aludtam. Ez a furcsa felfokozott félig meddig meditatív állapot aztán majd majdnem egy hónapig kitartott.

Napközben kimerészkedtem a lakásból. Körbe jártam a környéket. Alig öt perc sétányira volt egy folyó és egy sodrás kereszteződése. Március eleje volt és még fog csikorgatóan hideg. Szembesülnöm kellett, hogy az okos telefon amit direkt az utazásom érdekében vettem az offline térképek miatt, csupán egyetlen országban nem rendelkezik térképekkel és ez az ország Korea volt. De nem lombozódtam le. Megpróbáltam magamba inni az utcákat, melyek képe nagyon friss volt és új. Lakónegyedem nem volt fényűző, de nyomorúságosnak sem tűnt. A sodrás és a folyó partja pedig rögtön belopta magát a szívembe. Nagyon megtetszett, hogy edző gépek vannak ott, melyeket az emberek még ilyen hidegben is használnak, illetve a víz két oldalán puha futósáv is kecsegtette magát az egészséges életmód híveinek. A part, főleg Anglia után kopár volt és sárga. Olybá tűnt, mint a nagymamám szőlője miután a nagynéném legyomirtóztatta. Két a víz közvetlen közelében magas lakó épületek sorakoztak. Pécsiként nekem már a huszonöt emeletes magasház is különlegesnek számított, de itt az is csak egy lett volna a sok épület közül. Órákon át sétáltam és elmerengtem azon, hogy micsoda élmények fognak itt érni. Kopárság ide vagy oda, a víz otthont adott számtalan madárnak, melyek rutinos rókaként nem igazán vettek tudomást az új jövevényről és vidáman élték életüket a megszokott ütemben. (ha valakit érdekelne itt: https://avibase.bsc-eoc.org/checklist.jsp?region=KRso&list=howardmoore&region=KRso&list=howardmoore találtam egy listát Szöul madarairól, mely lista meglepően hosszú) 

Ha akartad a metró megállónál lecsatlakozhattál a patak partról. A metró előtti rövid kis útszakaszon pár út menti Ttakpokki (떡볶이) árus volt. Nyálcsorgatva bámultam, de tudtam, hogy vendéglátóm I néni vár az étellel, úgyhogy kihagytam. Egy kicsit tovább sétálva a metró megálló oldalában nénik és bácsik árultak zöldséget, gyümölcsöt. Ha tovább mész bal oldalról van egy nem túl különleges tér, ahol, néha öregek vannak vagy hittérítők (első szöuli utazásom alkalmával még nem tűnt fel, de a második alatt már annál inkább, hogy Szöul a vallási fanatizmus Mekkája), de azon túl üres is és unalmas. Az egyetlen egy napszak amikor a tér valamelyest meghatározó volt az a naplemente. Balra tértől volt egy Ttakpokkicsib (떡볶이집), melynek a látványa mélyen beleégette magát a retinámba. A későbbiek folyamán a gyomromba is bele égette magát, de szó szerint égette, de ez aznap mellékes volt. Ez az étterem aztán a minden nap a látóterembe került. Nem messze tőle egy bank és egy olyan bankautomata, mely nem csak a koreai kártyákat fogadta el. Az innét bal oldalra nyílt egy utca, mely haza felé vezetett. Ez az utca tele volt minden jóval. volt itt: kisbolt, egy nem túl színvonalas cipőbolt, számtalan édesség/rágcsa bolt, telefon bolt, hal árus, tofus, pékség... Az utca bal végében pedig kettő Ttak (떡) árus. Ez egy kicsit megtévesztő volt mivel nem mindig volt mindegyik nyitva, és az egyiknek a rizssütije sokkal finomabb és édesebb volt mint a másik. Az utca jobb sarkán volt egy kis cukrászda mely Gom Fafa névre hallgatott. Egy kicsit európai jellegű hely, ahonnét folyton jazz zene szűrődött ki. -Mint később rájöttem a világ egyik legfinomabb Bingszuját (빙수) készítik itt. Édes és hatalmas. A darált jég tetején friss lédús és puha eperrel ennek a tetején Pattal (팥) aminek az íze olyan volt akár a gesztenye püré viszont szaftos volt és könnyed. Mindezeket egy muffinnal koronázták meg. Nincs is jobb dolog a nyári hőségben mint a Bingszu.- A Gom Fafa után jobbra kellett fordulni és egyenesen menni az első baloldali felhajtásig amerre fel kellett kanyarodni. Az utca bal oldalán volt egy kisebb élelmiszer bolt ahol rengeteg féle rizs bort lehetett kapni. Ezt az üzletet I nénivel rendszeresen látogattuk eső alkalmával. A másik oldalon pedig egy éjjel nappali bolt volt. Az eladó fiúval a későbbiek folyamán nagyon sokat beszélgettem. Kedves volt, korombelinek tűnt és meglepően jól beszélt angolul. Az utca bal oldalán egy kis ösvény vitt fel a lakóházakhoz ahol az én újdonsült otthonom is leledzett. A ház oldalában volt egy kis tollas labda pálya. Sosem tollasoztam itt, viszont kiváló hely volt az elmélkedésre, vagy csak szimplán, ha az üzeneteimet akartam nézni vigyázó szemek nélkül.

A lakásba könnyen bejutottam a kódot használva. Vagyis azt hittem, hogy a kód segítségével hiszen mások pont akkor jöttek ki a házból és bentről automatikusan kinyílik, de ezt a történetet már meséltem. 

A házba érve üzenetek özöne várt rám:

-Anna.

Pár perc múlva

-Anna miért nem válaszolsz?

-Hol vagy?

Órák múltán

-Te úr Isten miért nem válaszolsz?

-Jól vagy?

-Valami bajod van?

...

A férfi ha nem válaszolnak neki. 

Már szinte lelki ismeret furdalásom volt, de hát mit tehettem volna amikor nem volt sim-kártyám.

Jerry teljesen felhorkant:

-Te képes voltál egyedül elmenni sétálni egy idegen városban?

Kifejtettem neki azt a tényt, hogy tizennyolc évesen úgy töltöttem egy nyarat Németországban, hogy még mobil telefonom sem volt és ott sem történt semmi bajom, pedig ott még a hegyekben jelöletlen úton is sétáltam. Nem vagyok az az eltévedős fajta. De őt aztán nem lehetett meggyőzni.

-Persze, de ha elvesztél volna akkor mi lett volna veled? Teljesen felelőtlen vagy. Németül beszéltél koreaiul meg nem.

Nehezen tudtam felfogni a helyzet komolyságát főleg Német erdővel összehasonlítva. Ha Szöulban eltévedek legrosszabb esetben is meg tudom mutatni a fotót a lakóhelyem címéről, míg az erdőben eltévedvén nem igazán tudom megkérdezni az utamba akadó vaddisznót. Mindenesetre Jerry kiakadása finoman szólva is komikusnak hatott. Nem hittem el, hogy valaki most értem aggódik.

I néni persze igen éles hallással rendelkezett, és rögtön kifaggatott. Kivel levelezek? Férfi? Találkozok is vele? Még aznap este? A férje is oda figyelt. Megkérdezte miről beszélgettünk. I néni szépen elkezdett beszélni, mely mondatfolyamból csupán egyetlen szó volt ismerős Námdzsácsingu (남자친구). Mondom én nem nem a barátom, csak egy barát aki férfi. De I néni radarjai az én radarjaimnál némiképpen jobban ki voltak hegyezve. Mondhattam én bármit. Felhúztam valamilyen ruhát, mire levetette velem, hogy ez nem elég csinos. Én persze bizonygattam, hogy teljességgel fölösleges csinosan öltözni, hiszen a férfi csak barát. 

-Csingu. Tényleg csak csingu.

-Értem én értem én Námdzsácsingu.

-Igen, igen férfi, de nem úgy a barátom, csak barát. Még egyszer sem találkoztunk.

-Igen értem Námdzsácsingu. -nevetett rám I néni mutatván, hogy tényleg mondhatok én itt bármit, de hangsúlyozom bármit akkor sem tudom meggyőzni. Én pedig legszívesebben a fejemet vertem volna a falba.

A végén egy csinos, viszont annál hidegebb ruhácskában voltam kénytelen elhagyni a házat a német lakótársam oldalán. Magas sarkúban szaladtam a lány mellett, aki alig egy fejjel volt nálam magasabb és a hosszú lábait amúgy is serényen szedte. Én pedig csak futottam Szakke (석계) állomásig. Onnét pedig irány volt a városháza megálló...