Jerry

I Jerry (vagy ahogy angolosan mondják Jerry Lee) egy nálam kilenc évvel idősebb koreai férfi. Egy dél koreai rendőr és egy észak koreai nő gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesanyja egy kimondottan csúnya és Jerry állítása szerint erőszakos nő, még az utolsó Északból Dél Koreába induló vonat tetején érkezett Szöulba. Az édesapja egy nagyon magas és jóképű nagyra vágyó vidékről Szöulba települt férfi volt. Aki Jerry édesanyját amiatt vette feleségül, mert vonzotta a nő műveltsége és nagyvilágúsága (akkoriban ugyanis Észak Korea még fejlettebb volt mint Dél). Fiuk a kis Jerry az édesanyjára ütött, mind termetben, mint arcban. Ugyan vézna koraszülött gyermekként jött a világra, de hamar megmutatkozott rajta a hízásra való hajlam. Mivel egy sámán szerint szerencsétlen napon született, ezért a családi regisztrátumba csak hónapokkal később jegyezték be megszületettnek, így akár egy elhagyott árva sosem tudta meg a valódi születésnapját.

Jerry, első látásra-, második-, harmadik sőt sokadik látásra is a legnagyobb jóindulattal sem volt szépnek mondható. Ahogy édesanyám mondta: "Édes lányom ez a férfi annyira randa, hogy ha lemenne a bányába a bányarém sikítva menekülne el." És valóban, ha Jerryt végig méri az ember nem talál rajta egy olyan pontot sem ami nem lenne nagyon ronda. Sőt kapcsolatunk azon pontján sem voltam képes őt szépnek látni amikor a leginkább szerelmes voltam belé.

Termetre nem túl magas, csupán egy centivel kerekedett felém. A testalkatra sem előnyös, kissé tömzsi és az évek múltával kövérkéssé duzzadt. Egy széles tenyéren rövid vaskos ujjak. Az arc kerek, mintha felfújták volna. Közelről megnézve a bőre cserzett volt és már finom ráncok tarkították. Lapos és széles orr, vastag széles száj, a szemei pedig aprók és keskenyek. Ezen szempárok előtt egy vastag fekete keretes szódás szifon vastagságú kerek szemüveg csücsült. És hiába is próbáltam magamat folyton megfedni emiatt, de ez a fizimiska egy varangyra emlékeztetett. És hogy tetézzük külső fogyatékosságait, még erősen kopaszodott is.

Mindezek ellenére rendkívüli stílusérzékkel leplezte hiányosságait. A már említett rusnya szemüveg például talán mindenki máson borzasztóan ált volna, de rajta meglepően jól mutatott. A haját pedig rendszeresen micisapkával takarta. Öltözködése mindig makulátlan volt. Nem volt sem hivalkodó, sem hanyag. Nem követte a legutolsó divatot. Ruhái mindig időtlen klasszikusok voltak. Nem tűntek sem túl drágának, de olcsónak sem. Mindezeket összevetve egészében egy határozott magabiztos ember benyomását keltette. Egy olyan emberét, aki elég intelligens ahhoz, hogy a csúnyasága ellenére is megengedhesse magának azt hogy magas lóról nézzen a lábainál heverő világra. Intelligencia ide vagy oda egy ideig nem értettem meg, hogy miben gyökerezik ez a hihetetlen és szenvtelen magabiztosság.

Jerry egyik kedvenc időtöltése az volt, hogy gúnyos megjegyzéseket tegyen mindenre és mindenkire, többek között rám is. Ha a jelleméről kell beszélnem akkor azt mondanám, hogy egy ragadozó volt egy könyörtelen ragadozó, aki megtanulta bárány bőrbe bujtatni magát. Tökéletes műgonddal segítette le az emberről a kabátot, alád tolta a széket ha leültél, kihúzta ha felálltál, kinyitotta neked a taxi ajtót és becsukta, cipelte a táskádat és persze sosem engedett fizetni. Persze időről az időre a telefonjára bukott és ilyenkor átalakult az arca és kiült rá a tekintet amiből rögtön tudtam, hogy éppen egy más nővel beszélget. Leplezetlenül beszélt korábbi kalandjairól, nem rejtve őket véka alá, viszont úgy véltem, hogy a nők száma terén meglehetősen visszafogta magát.

Az első találkozásunk után útban haza megkértem, hogy ha teheti engem ne bántson, mire ő az arcát a kezeibe temetve alig hallhatóan azt mondta, hogy ezt nem tudja megígérni. Amikor megkérdeztem mit mondott rám nézett és azt mondta, hogy semmit. Ez egy kicsit megijesztett, de ekkor tájban még meg voltam róla győződve, hogy ebből az egészből nem lehet más csak barátság. Persze már korábban mindenki tudta körülöttem, hogy eme feltételezésem teljességgel hibás, merthogy naphosszat a telefonomat szuggerálva vártam, hogy mikor érkezik tőle a következő üzenet. Vele mindenről lehetett beszélni filmekről, zenéről a világ dolgairól. Hosszú évek óta először azt éreztem, hogy élek é,s hogy ő belém lát. Eleinte kínos volt ez az érzés, de később kényelmessé vált. Mellette biztonságban éreztem magam annak ellenére is, hogy sejtettem, hogy nem én vagyok az egyetlen nő az életében. Mindenesetre az első találkozáskor még olyan a talán mások által is ismert állapotban, abban a hiú ábrándban próbáltam magam ringatni, hogy nem vagyok szerelmes. Nem lehetek szerelmes, mert a férfi csúnya és öreg. Nem lehetek szerelmes, mert csak pár napja Szöult használva indokul szakítottam a barátommal és nem ugorhatok egyik kapcsolatból a másikba. Nem lehetek szerelmes mert végtelenül ijesztőnek találom azokat a lányokat akik minden áron koreai fiút akarnak fogni maguknak. De persze tévedtem mint annyiszor máskor. Már rég a pók hálóján ragadtam.

A csali pedig egy igazán egyszerű félbehagyott mondat volt: "Olvastam a profilodat és arra gondolok..."