Szörnyen restellem, hogy ilyen ritkán írok. Sajnos sok a tanulni való. De már megvolt életem első teljes koreai telefonbeszélgetése, amitől elég rendesen dagadt a májam ^^
Pár hete (na jó bevallom egy hónapja T^T) írtam a 권나무-val (Kwon Ná Mu) való első véletlen találkozásomról. Gyakorlatilag a koncert után rányomtam egy lájkot facebook oldalára, ami után bejelölt személyes barátjának. Én pedig ami után feltöltöttem a koncert videó anyagát a You Tube-ra elküldtem neki. Ez után elkezdtünk beszélgetni. Rögtön rájöttem, hogy fél angolul kommunikálni. Ezért próbáltam minél több koreait használni. De az én koreai tudásom is finoman fogalmazva szűkös. Így a végén egy univerzális nyelvre tértünk át. Fotók, rajzok, festmények, zenék... néha kiegészítve egy kis angol beszédre...
Nem szoktunk sokszor beszélgetni, de számomra az a kevés beszélgetés is mindig lélekfelemelő. Kevés embert ismerek aki ennyire inspiráló lenne. Amióta ismerem az egyik legnagyobb motiváció számomra a nyelvtanulás kapcsán, hogy szeretném megérteni a gondolatvilágát jobban, a dalszövegeit.
Amikor megérkeztem Szöulba meghívott az egyik koncertjére, és a videók erről a koncertről készültek. Gondolom talán ez volt az utolsó ingyenes koncertje Szöulban. Tömve is volt a hely. A következő koncertje már a 벨로주 (VELOSO) nevű helyen volt ahol már online kellett venni a jegyet. El is fogytak hamar. De a Chenal 1969 még szabad volt mindenki számára. Őszintén bevallva hiába hívott el féltem odamenni hozzá. Egy koreai barátnőmmel és a barátnőjével mentem el és a lányok hiába mondták, hogy menjek oda beszélgetni, az én agyamban az járt, hogy te jó ég milyen nyelven, és vajon emlékszik e rám tényleg, vagy csak udvariasan válaszol minden rajongónak. Szóval próbáltam magam amennyire csak lehet picire összehúzni és nem tudomást venni arról a tényről, hogy a kedvenc (na ha ezt a barátom értené) koreai személyem velem egy teremben van és az autogramjáért állnak sorban a lányok... Én nem vagyok rajongó (nem a fenéket nem) és nem fogok olyan lenni mint a visító lánytömeg. Mélyen belemerülni a sörbe és beszélgetni a lányokkal. A gond csak az volt, hogy amikor már azt hittem, hogy megúsztam volna a találkozást és a terem elég csendesnek bizonyult és azt hittem, hogy 권나무 végre elment és fel mertem állni az asztaltól, hogy valamit szóljak a pultnál várakozó lányokhoz... vajon ki állt velem szemben ledermedve két kézzel az integető pózban ragadva... hát nem Ő...
Azt nem tudom, hogy a lányok örömére vagy bánatára, de egy fél órát fordítottak nekünk. Utána pedig mindhárman kaptunk egy aláírt CD-t. Én pedig vigyorogtam egy hétig. A barátom pedig nem örült neki, hogy milyen későn értem haza, de én evvel együtt is nagyon boldog voltam
Ha valakinek tetszik az nyugodtan nézzen rá 권나무 facebook oldalára https://www.facebook.com/inyuuun?pnref=lhc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése