2015. március 30., hétfő

Mert a törpök élete nemcsak játék és mese...

Vagyunk páran akik valamilyen úton módon rajongunk a koreai kultúráért. És páran kérdezték is tőlem, hogy vajon milyen az élet Koreában..

Ha őszinte akarok lenni. Korea is egy ország a sok közül. És ha rajongasz a K-pop-ért vagy a drámákért és kimész Koreába talán csalódás érhet, mert az élet nagyon nem erről szól. Nem fog várni rád a gyönyörű gazdag férfi vagy az idolodat sem közelítheted meg. Sokszor talán magányosnak is érezheted magad. A koreaiak nem fognak olyan könnyen befogadni, mint ahogy azt te remélnéd. Arra is fel kell készülöd, hogy ha ugyan meg is szeretnek de a konyhába nehéz bekerülni, és viszonylag nehéz közeli kapcsolatot kialakítani egy koreai emberrel. Ha Koreába jössz ne várj semmit, csak hagyd magad sodródni az árral és akkor lehet, hogy találsz majd barátokat. És ne legyél válogatós. Minden barát jól jön. Ezt főleg akkor fog majd jól jönni ha valamilyen oknál fogva elszakad a mécses...

Én személy szerint szeretem Koreát. Máskülönben nem ez lenne a második alkalom, hogy itt lennék.

Miért is Korea vagyis Szöul a legjobb hely a világon ^^

-Ételek: Még mielőtt kijöttem volna a végső próba a koreai konyha volt. Gondoltam, ha ízlik jövök.
Sokan nézik a koreai sorozatokat és úgy gondolják, hogy jaj ez mennyire jól néz ki aztán kijönnek Koreába és éheznek. Mert ott az ami piros az bizony csíp és mar. Ha nem vagy elég türelmes a kulinaritások terén akkor talán nem ez a neked való hely... Na de mi márpediglen magyarok vagyunk!!! Mit nekünk egy kis erőspista!!! De, ha őszinte akarok lenni voltam már úgy, hogy csukló rohamot kaptam annyira csípett ^^ De akkor is megettem ^^

-A zene: A Szöul tele van eldugott tehetséggel és az undergrond zenei élet virágzik. Nem úgy mint mostanság Pécsett. Rengeteg zenei klub. De ahhoz tényleg hozzá kell szokni, hogy amikor mi kezdünk egy koncertet ott befejezik. Mert az egész világ a fiatalokról szól.

-A patakok... Imádom a patakokat. Szinte mindegyik városrészben van egy. A partján edzőgépekkel, futó sávval (mint a Margit sziget körül csak Szöulban nincsenek lyukak rajta). Többnyire itt tömörülnek az idősebb vagy spórolni vágyó emberek. A világnak melyik pontján van ennyi ingyen edzési lehetőség. És még csodálkoznak azon, hogy a koreaiak zöme ennyire jól néz ki. Itt én főleg a lányokat értem. A férfiak bizony korán öregednek itt is (munka, alkohol, cigi, munka...)

-Kozmetikumok: Végignézel egy koreai sorozatot és elcsodálkozol azon, hogy hogy a fenébe is néznek ki ennyire jól az emberek. Aztán felszállsz a metróra és rájössz hogy az egész csak trükk kérdése. Felszáll egy átlagos, talán akár csúnyának is nevezhető nő. A táskából előkapja a varázsdobozt mindenféle fura kütyükkel. Benne ragasztóval amit a szemhéjára ken és előkap egy pöttöm villára emlékeztető bigyót és ezek segítségével dupla szemhéjat varázsol magának. Aztán ott van persze a szemhéjtus, és persze a BB krém és a CC krém. Ezek nem összekeverendőek a silány nyugati imitációkkal. Az én bőröm finoman szólva is randa. Pattanás, hegek és társai, rozettás bőr, tág pólusok, és még hámlik is. Na ebből is képes egy BB krém szép arcot varázsolni. Az egyszem probléma, hogy nehéz dönteni, hogy mit válassz.

-Természetesen a nyelv és az írás. Erről már sokan sok mindent írtak. De az tény hogy a koreai írás egy bámulatos tudományos munka és minden egyes alkalommal amikor írok elcsodálkozom rajta. Tényleg nagyon nehezen tanulok nyelveket, de a koreai egy gyönyörű hangzású nyelv

-A férfiak... Valljuk be... Nagyon sok Korea rajongó rajong a férfiúk iránt is. És ez valamennyire természetes is. Ha tetszik valaki akkor érdekelni fog a kultúrája is, vagy fordítva. Melyikünk nem ábrándozott el azon, hogy jajjj milyen jó lenne egy édes kicsi koreai-magyar baba. Addig nincs is semmilyen gond amíg csak a metrón nézed őket. A bonyodalom csak akkor jön ha ismeretségre kerül a sor... És most nem csak arra gondolok, hogy minden férfi ismerősöd meg fogja kérdezni hogy mit is akarsz egy kicsi kis micsodájú vágott szemű valakitől (hogy mennyire tudom utálni ha ezzel jönnek)
A férfiak helyzete valamivel könnyebb. a Koreában élő nők többsége igenis kiismerhető.  Talán egy kicsit rosszul hangzik de a többségüknek a pénz a legfontosabb. Ha sok van nyerő a dolog, ha nem akkor esélyed sincs. Persze a magasság és a küllem is sokat dob a latba. De a randizás Koreában egy igazán nagy téma.

-A Nemzeti Múzeum.. A kedvenc helyem Koreában. Aki volt ott az megérti. Rengeteg festmény, kerámia... eddig csak négyszer voltam ott. Legszívesebben beköltöznék.

-A palöták, régi épületek...

-A világ legjobb metrója... pontos, gyors, átlátható, mindenhol ott van. Lehetetlen eltévedni Szöulban. Hmm... persze mi nyugatiak állítólag jók vagyunk térkép olvasásban.

-A vidék.. hegyek, tavak, folyók... Csak nézz meg pár fotót és filmet...

van ám még sok más is, de most így hirtelen ennyi


Na és miért nem Korea a világ legjobb helye:
-Teljesítmény központú, Gyakran látod, hogy az emberek állva alszanak a metrón.
-Anyagias. Szinte minden a pénzről szól
-Plasztikai sebészet. Ez eleinte vicces, hogy látod az étteremben a szike alól kikerült véraláfutásos lányokat, de ha bele gondolsz ha két szétplasztikázott embernek lesz egy gyereke... szerintem ördögi kör. Utálnám, ha a barátom visszavarratná a lapát füleit ^^
-Hogy külföldiként nehéz munkát keresni. Lehet hogy folyékonyan beszélek angolul. De nem angol az anyanyelvem ezért annak az esélye, hogy angol tanári állást kapjak egy a millióhoz. Mást pedig szinte lehetetlen.
-Hogy azok a szép ruhák mind egy szálig egy 10 éves s-es kislány méretére vannak szabva. Szerencsére a lábfejem legalább kicsi ^^
-Nehéz koreaiakkal mély barátságot kötni...
-Drága a szállás....

Mára Ennyi... Lassan hajnali 4 óra






권나무 koncert 2

Szörnyen restellem, hogy ilyen ritkán írok. Sajnos sok a tanulni való. De már megvolt életem első teljes koreai telefonbeszélgetése, amitől elég rendesen dagadt a májam ^^

Pár hete (na jó bevallom egy hónapja T^T) írtam a 권나무-val (Kwon Ná Mu) való első véletlen találkozásomról. Gyakorlatilag a koncert után rányomtam egy lájkot facebook oldalára, ami után bejelölt személyes barátjának. Én pedig ami után feltöltöttem a koncert videó anyagát a You Tube-ra elküldtem neki. Ez után elkezdtünk beszélgetni. Rögtön rájöttem, hogy fél angolul kommunikálni. Ezért próbáltam minél több koreait használni. De az én koreai tudásom is finoman fogalmazva szűkös. Így a végén egy univerzális nyelvre tértünk át. Fotók, rajzok, festmények, zenék... néha kiegészítve egy kis angol beszédre...

Nem szoktunk sokszor beszélgetni, de számomra az a kevés beszélgetés is mindig lélekfelemelő. Kevés embert ismerek aki ennyire inspiráló lenne. Amióta ismerem az egyik legnagyobb motiváció számomra a nyelvtanulás kapcsán, hogy szeretném megérteni a gondolatvilágát jobban, a dalszövegeit. 

Amikor megérkeztem Szöulba meghívott az egyik koncertjére, és a videók erről a koncertről készültek. Gondolom talán ez volt az utolsó ingyenes koncertje Szöulban. Tömve is volt a hely. A következő koncertje már a 벨로주 (VELOSO) nevű helyen volt ahol már online kellett venni a jegyet. El is fogytak hamar. De a Chenal 1969 még szabad volt mindenki számára. Őszintén bevallva hiába hívott el féltem odamenni hozzá. Egy koreai barátnőmmel és a barátnőjével mentem el és a lányok hiába mondták, hogy menjek oda beszélgetni, az én agyamban az járt, hogy te jó ég milyen nyelven, és vajon emlékszik e rám tényleg, vagy csak udvariasan válaszol minden rajongónak. Szóval próbáltam magam amennyire csak lehet picire összehúzni és nem tudomást venni arról a tényről, hogy a kedvenc (na ha ezt a barátom értené) koreai személyem velem egy teremben van és az autogramjáért állnak sorban a lányok... Én nem vagyok rajongó (nem a fenéket nem) és nem fogok olyan lenni mint a visító lánytömeg. Mélyen belemerülni a sörbe és beszélgetni a lányokkal. A gond csak az volt, hogy amikor már azt hittem, hogy megúsztam volna a találkozást és a terem elég csendesnek bizonyult és azt hittem, hogy 권나무 végre elment és fel mertem állni az asztaltól, hogy valamit szóljak a pultnál várakozó lányokhoz... vajon ki állt velem szemben ledermedve két kézzel az integető pózban ragadva... hát nem Ő...
Azt nem tudom, hogy a lányok örömére vagy bánatára, de egy fél órát fordítottak nekünk. Utána pedig mindhárman kaptunk egy aláírt CD-t. Én pedig vigyorogtam egy hétig. A barátom pedig nem örült neki, hogy milyen későn értem haza, de én evvel együtt is nagyon boldog voltam

Ha valakinek tetszik az nyugodtan nézzen rá 권나무 facebook oldalára https://www.facebook.com/inyuuun?pnref=lhc