2015. február 20., péntek

1; Kezdetek...

Amikor először leszállt a repülőm még nem igazán tudtam mire számítsak.

Nagyjából hat évesen szerettem bele Ázsiába és azóta arra vágytam, hogy valamilyen ázsiai országban éljek, de csak 29 évesen jutottam el odáig, hogy meg tudjam magamnak engedni. Évekig gyűjtögettem és az első úti célom Inchon repülőtér volt és utána Szöul.

Rendkívül izgatott voltam, és abban az illúzióban ringattam magam, hogy Koreában majd minden rózsaszín lesz. Nem én vagyok a legnagyobb k-dráma rajongó, de azért pár drámán átvergődve ama téves következtetést vontam le, hogy én tudok valamit Koreáról. Hát, nem így volt.

Amikor Ajuma (30 év fölötti hölgyek megszólítása) -A késöbbiekben I néniként fog szerepelni- meglátott a repülő téren rögtön koreaiul kezdett hozzám beszélni. Én persze egy mukkot sem értettem. Értetlenül nézett a férjére, a fejét csóválva. Hát ez a lány még koreaiul sem tud???? A nyelvi ismereteim azon a ponton az "igen" "nem" "köszönöm" "jó napot"-ra korlátozódtak. És ennyi.

Megérkezett a kövér, buta külföldi.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon merész voltál, hogy egyedül, nyelvtudás nélkül el mertél menni olyan messzire. (nem sértésből mondom, inkább bókként!) Azt megkérdezhetem, hogy azóta mennyire tanultad meg a nyelvet? És azóta is kint vagy? Hogy boldogulsz kint? Nagyon kiváncsi vagyok rád :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm, hogy írtál ^^ Én már csak ilyen bátor, vagy inkább merész vagyok... Most itt vagyok Szöulban... a nyelv tudásom pedig szépen lassan egyre jobb lesz, de még mindig távola tökéletestől ^^ Majd írok még... Sajnos az iskola miatt nincs sok szabad időm, de próbálkozom ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a válaszod! Nagyon kíváncsi lettem rád, csupán egy évvel vagyok fiatalabb nálad, és nagyon érdekel a kint élés gondolata, ezért jobban meg akarok tudni mindent, amit lehet, mielőtt rászánom magam :D

      Törlés